Érzékenyítő tréning!

Tréning Mezőkövesd

A TÁMOP-6.1.2.A-14/2-2014-0118 „Egészségünkre! – Egészségfejlesztés kicsiknek és nagyoknak”  címmel intézményünk sikeresen pályázott.

Ebből az alkalomból iskolánk három pedagógusa 2015. március 27-29. között egy háromnapos tréningen vett részt Mezőkövesden.

Ezen a továbbképzésen több témában is értekeztünk.

 

Az első témánk a „proaktivitás”-ról szólt.

Mit is jelent maga a szó?

„Előrelátóan cselekvő; felelősségteljes, önmagáért felelősséget vállaló."

A proaktív ember a céljai elérése érdekében cselekszik. Tudja, nem mástól kell várni az utasítást, feladatot és határidőt, hanem saját magának kell azt megtennie. A proaktív ember kitalál és meg is valósít.

 

A következő előadásban érintettük az időgazdálkodás lényegét, miszerint hiába ismerjük meg az időgazdálkodás módszereit, semmit sem ér, ha nem alkalmazzuk.

 

Ez a tanfolyam nagy hangsúlyt fektetett a társas kapcsolatok fontosságára is. Hiszen, ha nem fordítunk rá elég időt, nem érezzük jól magunkat az adott környezetben, és ez konfliktusokhoz vezethet. Ha megismerjük a konfliktuskezelés módszereit, akkor csökken a feszültség, javul az együttműködés az egyes emberek között. Rugalmas konfliktuskezeléssel eredményesebben tudunk fellépni a különböző típusú konfliktus-helyzetekben.

 

A táplálkozás élettana témában megfogalmazódott, hogy a nyersanyagok és energia biztosítása fontos a test számára. Ahhoz, hogy szervezetünk megkapja mindazt az energiát és tápláló anyagokat, amelyekre szüksége van, jól kell tervezni az étkezést, és jól kell kombinálni az élelmiszereket mind a hat csoportból.

 

Ehhez a témához szorosan kapcsolódott a testmozgás jelentősége, élettani hatásai. A mozgás alapvető szükségletünk, jelentősége szinte felmérhetetlen. Jótékony hatása a szervezet egészére kihat, így a rendszeres fizikai aktivitás, sport, több úton is segít megtartani egészségünket.

 

Sajnos a tréningen az out-door, külső helyszínen szervezett gyakorlati feladatok elmaradtak, amit valamennyien nagyon sajnáltunk.

Ez a hétvége számunkra hasznos és kellemes tréning-programot tartalmazott.